2011. április 11., hétfő

A képzés legkellenesebb időszaka

Már két hete tart. Kisebb csoportban és egymáson gyakoroljuk a tanult fogásokat. Még sohasem masszíroztam ennyit egyfolytában és sohasem kaptam ennyi kellemes masszázst.


Megszűntek a hetente 2-3 téma- és tantárgyzáróból álló dolgozatok. Elfogyott a sok elméleti óra, ahol különféle kellemetlen betegségről tanultunk (és már-már magunkon is felfedeztük a tüneteiket). Nincsenek a sokszor feleslegesnek tűnő és álmosító délutáni előadások.


Most több időnk van egymásra is, jobban megismerjük, és elfogadjuk egymást.
Mindannyiunk munkájában határozottan felfedezhetőek a különbség, a kezdeti bizonytalan és bátortalan fogások után már sokkal magabiztosabban, célirányosabban hajtjuk végre a fogásokat, bátrabban alkalmazzuk a tanultakat és nem utolsósorban de nyugodtabban fekszünk a masszázságyra is, mert jó érzés adni és megtanultunk fogadni is.

Még hátra vannak a végső vizsgák, addig sok tanulás vár, de már bátran merem ajánlani magamat is.
Nagyon szívesen, szeretettel végzem ezt a munkát, minden felkérés és bizalom megtiszteltetés , amivel felém fordulnak.

2011. április 5., kedd

Tavaszi megújulás

 Manapság sokat hallunk mindenféle tisztító kúrákról, ahhoz alkalmazható különféle árfekvésű táplálék-kiegészítőkről és gyógytermékekről.
Én ilyenkor is a számomra legkézenfekvőbb, legtermészetesebb és az egyik legrégebben alkalmazott gyógynövényt használom, úgy hogy beillesztem a hétköznapokba és nem "csinálok nagy ügyet belőle".
Tavasszal mindig alig várom az első csaláncsúcsok megjelenését, ez az első "zöldségnövényünk", ami kihajt és számtalan kedvező hatása van, de én nagyon szeretem az ízét is.


Ilyenkor hetente legalább egyszer készítek a friss csalánból főzeléket a spenóthoz hasonló módon.
Mindig a 4-5 leveles csaláncsúcsokat gyűjtöm. A virágzás előtti hajtások alkalmasak étkezésre, ezek márciusban, áprilisban gyűjthetők.
A leszedett csalánt alaposan megmosom.


Ezután forrásban lévő vízbe dobva 1-2 percig főzöm, leszűrés után aprítom, majd ízlés szerint ízesítve (sóval, fokhagymával esetleg majoránnával, borssal), hígítva (tejjel, aludttejjel, saját levével), sűrítve (lisztel, zabpehellyel, burgonyával) készítem el.

Az egész család kedveli és ismét észrevétlenül is tettünk egy kicsit az egészségünk megőrzéséért. Nem írtam receptet, hiszen annyiféleképpen kombinálható, alkalmazható. Aki kedve csak párolva is adható köretként. (Figyelem, azért ezt sem jó túlzásba vinni, ügyeljünk mindig az egyensúlyra.)
Ajánlom kipróbálásra mindazoknak, kik még nem ismernék és újra felfedezésre azoknak, kik megfeledkeztek róla.
 Jó étvágyat és egészséget hozzá!


 Kedvcsinálóul még egy kis ismeret a csalánról és a lehetőségekről:
Tavasszal sokan alkalmazzák a csalánteát vértisztító kúrák részeként, mivel jól átmossa a veséket, és kimossa a vesehomokot és a veseköveket, de ezek megelőzésére is jó.
Gyógyteaként rendkívül sokrétű a felhasználási köre, általános erősítő, vértisztító, vizelethajtó, továbbá hólyaghurut, reuma, köszvény, bőrbetegségek, hajhullás, magas vérnyomás, gyomorhurut ellen is bizonyítottan jótékony hatással bír. Ülőfürdőként aranyeres bántalmak kezelésére, borogatóként pedig bőrkiütésekre használják. Mosóvizes változatban kiválóan alkalmas hajhullás és korpásodás megelőzésére, valamint hajzsírosodás ellen. A kovasav-tartalma erősíti a kötőszöveteket, a körmöket, a hajhagymákat. Főzetét külsőleg hajhullás és korpásodás ellen használják, vagy reuma elleni fürdővizet készítenek vele.

2011. március 17., csütörtök

SAJÁT MASSZÁZSOLAJOK


Az én kis tündérkonyhámból

Megelégeltem, hogy mindenféle kétes összetételű és származási helyű olajokat használjak a masszázshoz. (Eddig a tavaszra vártam, hogy friss életerős növényeket használhassak, de idén olyan lassan érkezik.) Most jobb híján megnéztem mit találok a még nyáron és ősszel gyűjtött növényekből.



3 növényt és 3 olajat választottam. A növényeknél 1 mag, 1 virág és 1 levélrészt használtam.


3 napig áztattam az olajban a növényeket meleg helyen (a kemence tetején).




Ahol még úgy éreztem, hogy nem lett elég illatos cseppentettem hozzá néhány csepp tiszta illóolajat.


Már ki is próbáltuk. Nekünk nagyon tetszett, a bőr finom puha lett tőle és kellemes az érintése.

 
Nekem a levendula + rozmaring + boróka keveréke tetszik a legjobban.



2011. március 11., péntek

MASSZŐR SZEMÉLYE

MASSZŐR SZEMÉLYE

Aki volt már masszázson biztosan tapasztalhatta, hogy nem közömbös a masszőr személye (ahogyan például a bolti pénztárosé, hivatali ügyintézőé stb. sem).
Nem mindenki keze alá fekszünk szívesen, hiszen a masszázs során igen közeli testi kontaktus elkerülhetetlen és szükséges.

 
Persze be is zárkózhatunk, mint oly sokszor hétköznapjaink során használhatjuk a „védőburkunkat”, megmerevíthetjük az izmainkat, hogy nehogy hozzánk férkőzhessenek, de az kevésbé lesz kellemes és hatásos. A jó masszőrnek észre kell venni ezt az állapotot és szükség esetén finoman oldani lehet.


Nagyon sokszor úgy kapunk masszázst (gyógy intézményben, fürdőben…), hogy vagy megkapjuk a felírt gyógykezelést, vagy befizetünk, ezekben az esetekben nincs módunk előzetesen találkozni a masszőrrel. Azt hiszem, akik ezt a munkát vállalják általában becsülettel és szeretettel végzik azt, mégis előfordulhatnak kellemetlen élmények is.


Sokfélék vagyunk és szerencsére sokféle masszázs közül választhatunk, sőt, akinek igénye van rá megkeresheti a saját masszőrét is, akivel akár hosszabb távú együttműködés születhet.

Én azt gondolom, az a minimum, hogy a masszőr maga kiegyensúlyozott és egészséges legyen, a személyisége közel álljon hozzánk, megfelelő empátiával rendelkezzen és ha vannak kérdéseink, azokra kielégítően tudjon és akarjon válaszolni. Fontos, hogy szakmailag felkészült legyen, ne kényszerítsen ránk olyan kezelést, amire esetleg nem vagyunk felkészülve. Mert mindannyian tudjuk, néha a drasztikusabb, fájdalmasabb kezelés célravezetőbb, de ha nem vagyunk felkészülve rá, akkor akár nagyobb kárt is okozhat (nem csak testi, de lelki értelemben is).

2011. március 4., péntek

MASSZÁZS HATÁSAI IV. Még valami, amiről jó ha minél többen tudunk


NYIROKMASSZÁZS HATÁSAI
A mai kor rohanó világában belső feszültségeink pattanásig feszülnek. Egyik lehetséges regenerálódási firma a masszázs.
A nyirok-drainage fontos hatása, hogy lehetőséget nyújt a lecsendesedésre, a relaxált állapot elérésére, így viszonylag rövid idő alatt belső egyensúlyunk helyreállítására. Harmonizáló hatásán túl rengeteg baj kezelésére alkalmazható. Segíti szervezetünket a méregtelenítésben, erősíti az immunrendszerünket. Elősegíti a regenerálódást, mert segíti a szövetekből történő salakanyag kiválasztását. Kezelések után rugalmasabb, szebb lesz a bőr, a puffadt végtagok duzzanatai eltűnnek. Alkalmas a pattanásos bőr kezelésére. A nyirok áramlás élénkítésével a sejtek között tápanyagokban gazdag, friss nyiroknedv áramlik. A nyirokrendszerben bekövetkező zavarok gátolják a nyirok áramlását. A nyirokmasszázs kíméletesen segíti a gyógyulást.
Az igazán hatékony nyirok-drainage türelmet igénylő, kezelő részéről fárasztó feladat, de a sikeres kezelés után az eredmény szemmel látható.



Mint a legtöbb természetes gyógymód a masszázs is holisztikus szemléletű. Igénybevételekor, alkalmazásakor nem feledkezhetünk meg a szervezet általános regenerálódását elősegítő  egyéb tényezőkről sem és arról sem hogy a gyógyítás-gyógyulás is „csapatmunka”, melynek kicsi, de nagyon fontos része lehet a masszázs.

Az érintés -simogatás életszükségletünk: biztonságérzetet, örömöt, önbizalmat, megerősítést, melegséget, életerőt és energiát ad. A simogatás-érintés hiánya miatt sokkal ingerültebbek leszünk, csökken az immunrendszer védekezőképessége. A masszázzsal betegségeket előzhetünk meg, és az egészségünket őrizhetjük meg. Általa javítjuk a teljesítőképességünket, szépségünket. Feszesít és fogyaszt. Kezelés formájától függően ellazítja, vagy tonizálja az izmokat, nyugtató, vagy élénkítő hatással bír.  Számos kór tüneteit, panaszait enyhíti.



Kívánom, hogy minél többen találjanak rá a számukra legmegfelelőbb masszázsra, fedezzék fel és élvezzék a különféle masszázsok áldásos hatásait segítve ezáltal testi-lelki jólétüket.

(Következő téma, személyesebb lesz.)

2011. február 28., hétfő

MASSZÁZS HATÁSAI III. Testünk egysége



A TÁVOLHATÁSOKÓL

A test bizonyos területén masszázzsal kiváltott ingerek hatásaként a szervezet távolabbi részén is változások következnek be. A távolhatásokhoz tartoznak azok a működésbeli változások is, amik a test egyik felének kezelése során az ellenoldalon létrejönnek (pl. begipszelt végtag csontjában és izomzatában kedvező hatást lehet elérni az ellenkező oldali egészséges végtag masszírozása esetén).

A szegmentmasszázs a szervezetet egységes egésznek tekinti, ami feltételezi azt, hogy egy-egy terület masszázs-kezelése a kezelés helyén kívül reflexes úton létrejövő távolhatásokat is létrehoz. A bőr és a bőr alatti kötőszövet ingerlése a hozzátartozó szelvény egyéb képleteiben funkcióváltozáshoz vezet. Belsőszervi megbetegedés esetén a belső szervvel szegmentálisan kapcsolatban lévő bőrterületen keringési zavarok, fájdalom, a bőr alatti kötőszövetben vizenyő mutatható ki.


A kötőszöveti masszázs során bőr alatti kötőszövet állományának befolyásolásával (csomósodások csökkentése) olyan folyamatokat indíthatunk el, melyek a belső szervek kórosan megváltozott működését javíthatják és a szervezet eltolódott vegetatív tónusát normalizálhatják.

A csonthártya kezelés során a csonthártya közvetlen nyomásával annak idegvégződései ingerületbe kerülnek és ennek kapcsán részben a csontok működésében, részben pedig reflexes úton egyes távol eső szervekben változások jönnek létre. A távoli reflexhatások befolyással vannak a szervek vérellátására, tónusára és a belekben lévő perisztaltikus mozgásra.

A szervezet egyes életfolyamataira gyakorolt hatások egyszerre következnek be, s közben egymással is kapcsolatba kerülnek, egymásra is hatnak. Alapvető a vérkeringés megváltozása. A keringés fokozódása mellett változik az anyagcsere, a testhőmérséklet, a légzés, fokozódik a vizeletelválasztás.  A masszázs hatással van az idegrendszerre is.

2011. február 25., péntek

MASSZÁZS HATÁSAI II. Mi minden történik testünkben masszázs közben


MASSZÁZS ÉLETTANI HATÁSAI
A masszázs gyakorlata napjainkban egyre differenciáltabbá válik. A tudomány fejlődését követve, ám alapjait megtartva ez a terápia is egyre változik. A masszázs eljárásokat két fő csoportra oszthatjuk, az ázsiai és az európai stílusra, melyeknek vannak találkozási pontjaik, de hagyományos filozófiájuk különböző.
Nézzük most az orvostudomány által is elfogadott és bizonyított hatásokat:
A teljes test masszázsa következtében a szervezetben sokrétű és egymással összefüggő élettani változások jönnek létre.
A BŐRBEN vérbőség keletkezik, közben emelkedik annak hőmérséklet. A fogások hatására értágító hatású anyagok termelődnek, így a vérkeringés élénkebbé válik, ez hozzájárul a sejtek fokozott anyagcseréjéhez, a szövetek jobb táplálásához. Meggyorsul a bőr felületén levő elhalt hámsejtek leválása és közben fokozódik a mélyebben fekvő fiatalabb hámsejtek növekedése. A masszázzsal járó mechanikai hatások hozzájárulnak a bőr természetes rugalmasságának megőrzéséhez, a sorvadás csökkentéséhez, tónusának növekedéséhez.
A vér és nyirokkeringés fokozódására meggyorsul a különféle lerakódások felszívódása, csökken a lerakódott zsír mennyisége, megszűnnek a bőr alatti kötőszövetben lévő feszülések, letapadások, hegesedések.


Az IZOMZAT masszázsa során annak vérellátása oly módon javul, hogy olyan kapillárisok is megnyílnak, amelyek nyugalomban vannak, így a fáradsági anyagcseretermékek, salakanyagok könnyebben eltávoznak, az izomzat könnyebben és gyorsabban kipiheni magát. Sőt masszázzsal előkezelt izomzat teljesítőképessége növekszik, az izommunka gyorsabb és kitartóbb lesz (rendszeres masszázs után a sportolók teljesítménye 30%-al is növekedhet).
Megfelelően kezelt fájdalmas izomcsomók, kontratúrák oldódnak, sasztikus izmok fellazulnak, petyhüdtek erősödnek.



(Folytatás következik)