2012. június 27., szerda

Útra kel a Dögönyöző Jurta

Nagy álmunk valósul most meg, útra kelünk, hogy megmutathassuk, kipróbálhatóvá tegyük másutt is mesterségeinket.  Ennek első, igazi kipróbálható alkalma lesz Július 7-én 10-től 20 óráig.



 Most várjuk az őszinte barátokat, fogadjuk a kritikákat. Megtekinthető lesz a kiállítás, kipróbálható a masszázs!
 Bízunk benne, hogy találkozunk itt és még sokszor másutt is!


 PARKOLÁS:
 A Polgármesteri hivatal mellett, vagy az iskola előtt, onnan kell felsétálni a játszótér feletti nádtetős házikóhoz, aminek udvarán áll a jurta. Cím: Táp, Alsószőlő út. 3. 



 (Ha biztosan szeretnél masszázst is próbálni, mihamarabb egyeztess időpontot: 0670-6239343) Természetesen mindez INGYENES! De kritikáknak és adományoknak teszünk ki külön edényeket. :-)
 Nagy szeretettel varunk! 

2012. június 1., péntek

Baráti árak

Úgy gondoltam ennyi gyakorlat után tisztelnem kell mind a kollégáim, mind a magam munkáját annyira, hogy aráimmal is felzárkózzam. Ezért Június 1-től kicsit megváltoztak masszázsáraim,de még mindig igazán barátinak mondhatók, sőt visszatérő vendégeimnek továbbra is kedvezményekkel kedveskedem. (Mindezek a blog jobb oldalán láthatóak.)



Bár a nyár mozgalmasnak ígérkezik, ekkor is szívesen várom mindenki megkeresését, biztosan tudunk alkalmat találni egy kellemes masszázsra.