2012. április 23., hétfő

Nomád dögönyözők


Megfogalmaztuk lényegre törően és tömören, kepékkel színesítettük, remélve, hogy így valódi képet alkothat mindenki aki érdeklődést mutat iránta.


Varjuk a meghívásokat, reméljük, sok igazán jó helyre eljuthatunk vele és sok kellemes találkozásunk lesz!

2012. április 9., hétfő

Dögönyöző Jurta



Ősi mesterségeket művelő páros vagyunk, mindketten valamit vagy valakit gyúrunk. Én emberi testeket, izmokat masszírozok, igyekezvén oldani feszültségeket, fájdalmakat, hogy a testi-lelki egység és harmónia felé segítsem a pácienseket. Párom gyapjút simogat, gyúr, hogy harmonikus, erős egységgé ötvözze és szemet, lelket gyönyörködtető nemez tárgyak szülessenek.
Mind a művészeti, mind az emberi találkozásaink akkor eredményesek, ha a belső és így külső harmónia elérése felé, saját emberi fejlődésünkben tett pozitív lepések irányába vezet….


A jurta (nomád szállás) utaztatható, alkalmas közeg mesterségeink gyakorlásához, bemutatásához. Így el tudunk jutni táborokba, fesztiválokra, falunapokra, különféle alkalmakra, hogy színesítsük azokat, hogy olyan helyekre is eljuttassuk az általunk képviselt értékeket, ahova kevésbé tudnánk elérni máshogyan, ahol akár kellemes meglepetést is okozhatunk vele.


 A jurtában természetközeli helyzetben, mégis zárt helyen „simogató” nemez tárgyak közt találkozhatnak a masszázs élményével, míg a jurta „előterében” nemez kiállítás fogadja az érkezőket és nemez bemutató nemez oktatás folyhat.

Bízunk benne, hogy sok emlékezetes, kellemes, kölcsönös fejlődésre ösztönző találkozásban lesz részünk sok szép helyre eljutva.

Oroszi Emma                                           Balaskó Attila
okleveles gyógymasször                         nemezes iparművész
0670-6239343                                          0670-6239372.
www.pozitiverintes.blogspot.com            www.balasko.nemez.blogspot.com

2012. március 28., szerda

Újabb lehetőség




Páros szinkronmasszázs

Ezt a szolgáltatást tőlünk most a valós igény hozta létre.

Minden új masszázsnap elé kis izgalommal nézek, nagyobbal, ha új, ismeretlen vendégek érkeznek, vagy ha újabb ötletet próbálok ki.

A szombati 4 kezes szinkronmasszázs előtt azon gondolkoztam, hogy a páros szinkronmasszázst is meghirdethetnénk, hiszen kevésbé lenne összetett és nehéz feladat, mint a 4 kezes, ahol sokkal jobban kell egymásra is figyelnünk úgy, hogy a páciens legyen a központ…
A páros masszázsban viszont milyen szép lehet ha sikerül összehangolni a párt, egyszerre oldani a feszültséget, lazítani az izmokat, egység felé segíteni testet, lelket…



Este hívott is egy kedves vendégünk, hogy mégsem egyedül érkezne a masszázsra, meg tudnánk-e oldani, hogy még egy ágyat tegyünk be és kettőjüket egyszerre masszírozzuk.
Meg tudtuk oldani. A szokottnál jobban izgultam, különösen, mikor kiderült, hogy a párja most kapja élete első masszázsát (az ilyen alkalmak nekem mindig nagyon különösek és még több figyelmet és törődést követelnek részemről, hiszen az első „találkozás” nagyon fontos lehet, sok „kaput” kinyithat, de akár hosszú időre be is zárhat).



Számomra emlékezetesen sikerült az első páros szinkronmasszázs. Ha visszatérő vendégek maradnak a résztvevők, akkor bizonyára kellemesen sikeres volt számukra is, a masszázs után az arcuk ezt tükrözte számomra.

Köszönet a nyitottságért, a bizalomért!

Ezentúl páros szinkronmasszázsra is várjuk vendégeinket!

2012. március 19., hétfő

kezek... gyógyulás... gyógyítás... érintés... masszázs...


Gondolnánk arra munka közben, milyen összetett és fontos szerepe van a kezünknek?

"A kézfej nagyon érzékeny kiterjesztése az elmének; sokkal több idegvégződéssel rendelkezik, mint a test többi része. Értékes eszköz, amellyel észlelhetjük és irányíthatjuk a pszichikai energiát."
"A szívcsakra magasságában találjuk a karokat. Három fontos energiacsatorna (meridián) kötődik a szívhez..., ahonnan az energiát a karokba és a kezekbe vezetik."



Nem közömbös tehát hogyan "nyúlunk" bármihez. Ezért fontos nagyon, hogy munkánkat -legyen az bármi- szeretettel tudjuk végezni, hiszen akkor lesz benne az a bizonyos plusz, amit kezeinken keresztül adunk át.
Ezért fontos nagyon az igazi (nem géppel közvetített) érintés is.

Masszázskor a fizikai hatáson túl, természetes és ítélkezésmentes elfogadással tudok a pácienshez fordulni. "Amikor ítélkezésmentes együttérzéssel fordulunk mások fele, csak úgy tudunk segíteni rajtuk, ha gyógyulást kínálunk nekik. Miközben látjuk a dolgok közti végső egyensúlyt, még nagyobb hangsúlyt kap minden, ami kilóg ebből. Ez olyan természetes, minthogy zavar, ha egy kép ferdén áll a falon."



"Ha valakit meg akarunk gyógyítani, először az illető energiainak kell egyensúlyba kerülniük, még akkor is, ha a végeredmény nem esik egybe azzal, hogy szerintünk mi lenne a "helyes". A gyógyító ráhangolódik a páciensre... csak abban segít, hogy a páciens maga alakítsa ki belső egyensúly érzetét."

"Amikor szívcsakránk nyitott és kiegyensúlyozott, pusztán a jelenlétünk szeretetet és örömet sugároz. Ez a szeretet a gyógyítás lényege."

Mindezt legalább olyan fontosnak hiszem és alkalmazom masszázs közben is, mint az anatómiai, technikai tudást és gyakorlatot.


(Idézetek Anodea Judit: A csakrák bölcsessége c. könyvből.)

2012. március 9., péntek

Nagylelkű ajándékok


4 kezes szinkronmasszázsunk névadójáról néhány gondolat.

Sivát sok aspektusban ábrázolják, illetve imádják. Ezeket általában kilenc kategóriába sorolják.
Sok negatív oldala is van, most a pozitívokat emelem ki (bár a negatívok is fontosak lehetnek az egyensúly miatt).

Ő a leghatalmasabb félisten, akivel az anyagi világban senki sem lehet egyenlő.
Bár ő az anyagi világ ura, a múlt, a jelen és a jövő ismerője, mentes az anyagi szennyeződéstől. Nem áll kapcsolatban senkivel, és nincsen senki, aki az ellensége lenne.
Ősnemzőként ő mozdította ki egyensúlyából az anyagi energiát, rábírva azt a teremtés folyamatában való részvételre.



Siva legalább olyan nagy mestere a jógának és a lelki tudományoknak, mint a zenének, a táncnak és más művészeteknek.
Negyedik formájában univerzális tanítóként ábrázolhatják kettő, három, négy, nyolc, tíz vagy akár harminckét karral is.



Siva a tánc nagymestere. Minden este táncol azért, hogy enyhítse a teremtmények szenvedéseit.



Az Úr Siva torka kék, mert megitta azt a mérget, amely akkor keletkezett, amikor a félistenek és a démonok az óceánt köpülték. Ez a méreg olyan roppant mennyiségű volt, hogy képes lett volna az egész emberiséget elpusztítani. Siva, torkában tartva az óceánnyi mérget, megmentette az élőlényeket a pusztulástól.



Nagylelkű ajándékokat tud adni anélkül, hogy megfontolná az ajándékok későbbi hatásait.

Masszázsunkkal Siva pozitív oldalaihoz szeretnénk méltók lenni, hasonlítani.

2012. március 3., szombat

„SIVA MASSZÁZS”



Azaz 4 kezes szinkronmasszázs

Sikeres volt szinkronmasszázsunk "premierje" a KEHEY-ben. 
Vendégeink különböző korúak és neműek mind elégedetten távoztak, mi nagyon élveztük a közös munkát és valóban megtapasztaltuk mindannyian az összefogás erejét, a dupla figyelem, elfogadás, szeretet kisugárzását oda is és vissza is. 
Így már tudjuk, nem csak üres reklámszavak szerepelnek a hirdetésen.

Egyik kedves vendégünk masszázs közben ezt mondta: „olyanok vagytok, mint Siva”. Nagyon jól esett és mosolyogtunk rajta munka közben. Férjem javaslatára innen lett masszázsunknak „SIVA MASSZÁZS” az elnevezése.



 Eleinte hallani sem akartam róla, nem szeretnék semmiben sem  fellengzősé válni, sőt nem szeretném  magunkat semmilyen istenséghez sem hasonlítani és az indiai masszázshoz sincs köze a mi masszázsunknak. Később mégis elfogadtam férjem javaslatát, hiszen jó egy találó elnevezés, amiről mindenki tudhatja, miről van szó. Sőt még azt is reméljük, hogy olyan új élményt tudunk adni, ami igazán segíthet a továbblépésben, az igényesebb emberi létezésben, fejlődésben...



Annyiféle masszázzsal találkozhatunk, sokról nem tudunk semmit, csak a szakmabeliek ismerik igazán a különbségeket. Ez most csak a mi kettőnk masszázs lesz, hiszen a „koreográfiáját” együtt találtuk ki, sőt az adott masszázs csak a vendégé lesz aki kapja, hiszen mindig alakul és változik az adott helyzettől függően.

 Most, hogy ilyen remek nevet találtunk, reméljük, hogy még többen találnak ránk és gyarapodik azok száma akikkel közös élményünk lesz mindenki megelégedésére.


Mostantól minden második szombaton várjuk vendégeinket a KEHELY-ben (www.kell1hely.blogspot.com).   

2012. február 27., hétfő

"Vigyázz magadra!"



"Vigyázzon magára!"

 Észrevettem, hogy nagyon gyakran így búcsúzom el a vendégeimtől. Csak ösztönösen volt ez a búcsúzómondatom, de most-már tudom is, miért mondom ezt és komolyan is gondolom.

 Először is mi magunk tudunk legtöbbet tenni magunkért... ha egészségben és harmóniában létezünk a világban, akkor tudunk a legtöbbet adni másoknak, akkor lehetünk a legtökéletesebb részei az egésznek.

 Másodszor pedig masszázs után különösen fontos az óvatosság mindenben. Ha igazan jól sikerül a masszázs nem csak az izmok dolgozódnak alaposan át, hanem tudatosan ellazulva engedve és elfogadva a pozitív érzéseket nem csak a kevesebbet használt kapilláris erek és söntök nyílnak meg, de elrejtett, nem használt "energiacsatornák", "érzelmi utak" is...



 Sohasem "erőszakoskodom" masszázs közben, nem akarok se többet se kevesebbet, mint amit az adott helyzet, pillanat sugall. Sohasem ígérek fantasztikus élményt, gyógyulást, a fájdalmak hirtelen megszűnését...

 Remélem csupán, hogy jó közvetítő vagyok és azt kapja a vendég amire felkészült és szüksége van. Szüksége van a továbblépéshez, a könnyedebb hétköznapokhoz, a harmonikusabb létezéshez.

 Tanácsolom tehát, hogy bátran fogadd el a masszázs élményét (főleg, ha felébredt rá az igényed és fel is kerested a számodra szimpatikus masszőrt), sokat segíthet, de vigyázz magadra (Vigyázzon magára!). Igyál sok tiszta folyadékot, lehetőleg pihenj masszázs után és légy figyelmes és óvatos is, hogy arra illetéktelen, vagy érdemtelen ne férhessen a "nyitott érzelmi csatornákhoz", de arra is figyelj, hogy ne zárkózz be!

 Nekem pedig fontos az is, hogy meghálálják, megfizessék a jól végzett munkámat, hogy az egyensúly ne boruljon fel. :-)