2012. október 20., szombat

Valami plusz


Mindig figyelemmel kísérem munka közben az apró részleteket. Figyelek a páciensre, magamra. Nagyon hamar feltűnt az, milyen gyorsan felmelegszik a kezem, majd a vendégeim is sorra megjegyezték ezt.
Tudom, ha igazi figyelemmel és szeretettel érintünk bármit, bárkit, az "jó energiákat" mozgat meg.
(Ezzel kapcsolatos írásom ez: http://pozitiverintes.blogspot.hu/2012/03/kezek-gyogyulas-gyogyitas-erintes.html)




Sokáig élveztem és figyeltem csak mindezt, ám igény is ébredt bennem, hogy kicsit "utánajárjak".
Léteznek energia átadó, közvetítő módszerek, ki erre, ki arra teszi le a voksát.  Én a Pránanadival találtam többször szemben magam és eljött az ideje, hogy meg is próbáljam.



3 hete a tőlem megszokott távolságtartással és kontrollal részt is vettem az első 2 napos "tanfolyamon". Azóta becsülettel teljesítem a házi-feladatot, gyakorlok és nagyon élvezem, hogy egyre jobban és magabiztosabban érzem az energia tiszta áramlását. Tudom, ez most elsősorban nekem fontos, mert a lehetőségekhez képest elsődlegesnek tartottam rendben tartani önmagamat, hiszen csak akkor tudok igazán figyelni és segíteni másoknak.


Bízom benne, hogy "akaratlanul" is többet fogok tudni adni ezzel pácienseimnek.







2012. október 12., péntek

Cellulitis és narancsbőr

Előző témákhoz kapcsolódhat, masszázskezelése is nagyon hasonló  ezrét említem meg én is a manapság sokat emlegetett cellulitist, narancsbőrt.
Sajnos szaporodnak ezek a problémák.  Legfőbb okozója megjelenésének főként a nyirokkeringés elégtelensége, a nem éppen ideális életmód, táplálkozás.


A kúraszerűen  2-3 naponta ismételt 5-10 alkalmas kezelés a leghatékonyabb.  Mozgással  megfelelő folyadékbevitellel a hatása is tartós lehet.

Úgy tapasztalom, az arra hajlamosoknál visszatérő probléma, de évente, félévente kezelve szépen szinten tartható.